Hírek



Megrendítő koncert az egykori kecskeméti zsinagógában

Ismét felejthetetlen élményben részesültek mindazok, akik az Ars Nova Énekegyüttes koncertjére ellátogattak. Az 1990 óta számos sikert arató, nemrég Németországból is aranydiplomákkal hazatérő énekesek a hangverseny címében megfogalmazott vállalásukat – „Zenélő terek, mesélő falak” – a pazar környezetben, a Tudomány és Művészetek Házában tökéletesen teljesítették. Műsorukkal, mely több szálon kapcsolódott a hajdani zsinagóga épületéhez, a kecskeméti zsidóság történetéhez, a falak által őrzött Michelangelo-szobormásolatokhoz, elmélyült gondolkodásra, belső elcsendesedésre késztették a megjelent zeneszeretőket.


A Kodály Fesztivált és a Nemzetközi Kodály Szemináriumot is mindig szívügyének tekintette

Interjú Erdei Péterrel, a Kodály Intézet korábbi vezetőjével

Erdei Péter Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korábbi igazgatója néhány nappal ezelőtt még Hongkongban járt, augusztusban pedig már Angliában lesz dolga. A nemrég itthon és Amerikában, illetve a napokban Ázsiában is életműdíjjal kitüntetett zenepedagógus külföldi feladatai között sem tétlen, a hétfőn kezdődött Kodály Művészeti Fesztivál három koncertjének is aktív közreműködője.


Prímásversenyt hírdetünk


A Hagyományok Háza a kecskeméti Hírös Agóra Nonprofit Kft-vel közösen prímásversenyt hirdet táncházzenész hegedűsök számára. Pályázhat minden hagyományos magyar népzenét játszó hegedűs, aki 2019. szeptember 21-én már betöltötte a 18-ik, de még nem töltötte be a 35-ik életévét. A népies műzenét vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését nem áll módunkban fogadni. A versenyen nem indulhatnak a korábbi Kecskeméti Prímásversenyek (2007, 2009, 2011, 2013, 2015, 2017) fődíjait elnyert prímások sem.


Hatalmas közönségsikert hozott a Kodály Művészeti Fesztivál nyitókoncertje

Feledhetetlen pillanatokat bőségesen nyújtó, a több évtizedes hagyományokhoz méltó ünnepi hangversennyel vette kezdetét Kecskemét legrangosabb nyári programsorozata. A nyitókoncerten a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart a Pannon Filharmonikusok vezető karnagya, Bogányi Tibor irányította, az est szólistái Lakatos György fagottművész és Szabadi Vilmos hegedűművész voltak.


Élete legszebb éveit Kecskeméten töltötte

Interjú Bogányi Tiborral múltról és jelenről

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjével indul hétfő este a Kodály Művészeti Fesztivál. A 20 órakor kezdődő nyitóhangverseny dirigense a Pannon Filharmonikusok kecskeméti kötődésű – középiskolásként a hírös városban tanult – vezető karnagya, Bogányi Tibor lesz.


A komolyzene rajongói örülhetnek: indul a Kodály Művészeti Fesztivál

Ismét a kecskeméti szimfonikusok nyitják meg az összművészeti rendezvénysorozatot

Kodály Zoltán Galántai táncok című zenekari művével indul hétfő este az ez évi Kodály Művészeti Fesztivál. A kecskeméti szimfonikusok koncertjén két versenymű is felcsendül: a Rossini-darab szólistája Lakatos György fagottművész lesz, míg Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyének szólószólamát Szabadi Vilmos játssza majd. A közel kéthetes összművészeti rendezvénysorozat nyitóhangversenyét 20 órai kezdettel a Hírös Agóra Kulturális Központ színháztermében tartják, az est dirigense a Pannon Filharmonikusok nemzetközi hírű vezető karnagya, Bogányi Tibor lesz.


Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten / Kodaly Art Festival at Kecskemét

Július 15-26-ig a zene ritmusára jár a kecskeméti Nagytemplom órája is...
Between 15-26 July we orgaize the Kodaly Art Festival at Kecskemét city...

Tekintsen bele a fesztivál programkínálatába, kattintson a hírre a lapozható programfüzetért.
See the festival programs, click on the picture next to the news.


Kecskemét Közművelődéséért díjazottja Lángné Nagy Mária

Büszkék vagyunk munkatársunkra Lángné Nagy Máriára, aki június 20-án több mint négy évtizedes, elhivatott értékteremtő szakmai munkája, elért eredményei elismeréseként Kecskemét Közművelődéséért díjban részesült.


„Kicsi vagyok én, majd megnövök én…”

Ezzel a címmel tartotta meg a Hírös Agóra fenntartásában működő Kecskemét Táncegyüttes június 8-án a szokásos tanévzáró műsorát, rendhagyó módon. Ugyanis a jegyárakból befolyt összeget, 855.860 Ft-ot a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány javára ajánlotta fel a több, mint 40 éves múltra visszatekintő táncegyüttes.


Fiesta Udvar 2019.

 
Idén is vár az Ifjúsági Otthon mediterrán hangulatú udvara, mely elhozza nekünk a tengerparti városkák fülledt nyári hangulatát. Gondoljunk csak Dél-Amerikára, vagy Kubára. Lesznek retro zenék a '70-es, '80-as, '90-es évekből, de utazunk még korábbra is a swinggel, mely a '20-as, '30-as évek Amerikáját idézi meg.

ZENE-TÁNC-NYÁR ez a Fiesta Udvar 2019-ben is!


Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies