Kecskemét Ifjúságáért díjazottja Kósa András Csaba


Kecskemét Ifjúságáért Díj:

Kósa András Csaba, a HÍRÖS AGÓRA Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szakmai munkatársa, a Kecskeméti EURODESK szolgáltatás helyi koordinátora, a kecskeméti fiatalok nemzetközi mobilitásának segítője már két évtizede.

Részletes méltatása:

Kósa András Csaba 2018-ban éppen 20. éve „hivatásos” ifjúságsegítő szakember, 1998-ban kezdett el dolgozni az akkor HELPI Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda néven működő önkormányzati intézményben. Azóta megszakítás nélkül, szakmailag magas színvonalon, nemzetközi ifjúsági programokban való bevonásukkal támogatja a fiatalok nyelvi- és közösségi kompetenciáinak fejlesztését, társadalmi aktivitásukat. Ugyanezt teszi civil életében is: a mai napig aktívan vesz rész a helyi, önszerveződő ifjúsági és közösségi programok megvalósításában, az ifjúsági munka országos és nemzetközi szintű elismertetésében. Szakmájában ismert és elismert, kollégái és a fiatalok számára jó példát mutató szakember.

Kósa András Csaba Kecskeméten, a Széchenyivárosban született. Az érettségit követően, aktív helyi fiatalként gyorsan rátalált arra a helyre és tevékenységre, mely meghatározta későbbi szakmai pályafutását: 1998-ban a HELPI Ifjúsági Iroda mindenes segítője lett, mely intézmény akkor éppen a Széchenyivárosban működött.  Abban az időszakban kapcsolódott a szervezet életébe, amikor ott egyre nagyobb hangsúlyt kapott a fiatalok kihívásainak komplexebb megközelítése, a hazai és helyi ifjúsági munka szakmai tartalmának kialakítása. Kósa András Csaba ehhez megoldást a nemzetközi ifjúságpolitikai modellek megismerésében keresett: aktívan kapcsolódott be a MOBILITÁS Országos Ifjúsági Szolgálat nemzetközi tevékenységeibe. Az elsők között volt, akik a hazai EURODESK szolgáltatást kiépítették, mely hálózat a mai napig segíti a fiatalok tanulmányi, ösztöndíj és önkéntes tevékenységeinek szervezését az Európai Unióban. 

A feladatellátás érdekében szakmailag folyamatosan képezte magát, 2005 és 2008 között diplomás művelődésszervező, illetve ifjúságsegítő szakember lett.

Kiemelkedő szakmai ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezik az ifjúsági információ és tanácsadás területén: sokéves ügyfélszolgálati munka mellett tanácsadója és oktatója az EURODESK európai hálózatának. Részt vett a Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Országos Szövetsége Szakmai és Etikai Kódexének kialakításában (2001), illetve az Európai Ifjúsági Információs Charta felülvizsgálatában (2004).

1998-tól folyamatos résztvevője, szervezője és vezetője nemzetközi ifjúsági csereprojekteknek, 2006-ban a MOBILITÁS szakmai kitüntetésében részesült kiemelkedő munkájáért.

1999-től folyamatosan végzi a nemzetközi önkéntes programok megvalósítását. Ő volt az, aki az első magyar EVS önkéntest Dél-Amerikába közvetítette. Azóta évente 10-20 fiatal nemzetközi önkéntes tevékenységét segíti az Európai Önkéntes Szolgálattal.

A kétezres évektől folyamatosan vesz részt a Fiatalok Lendületben Program, valamint az utódjaként működő ERASMUS+ 2014-2020 Program szakértői csoportjában, amely a magyarországi decentralizált pályázatok szakértéseit végezte, ezzel segítetve a gyermekek es fiatalok programjait, szervezeteit, kezdeményezéseit. 2011-óta részt vesz a hazai GYIA pályázatok szakértésében is.

2005-től ifjúságsegítő, pedagógia, művelődésszervező, andragógia szakos hallgatók részére kommunikáció, nemzetközi ifjúsági munka, ifjúsági információ, ifjúsági szolgáltató rendszerek, ifjúságpolitika es szociokulturális animáció tantárgyakat oktat. Diplomadolgozatok konzulensi vagy opponensi véleményezésére és gyakorlatvezetői feladatokra kérik a felsőoktatási intézmények.

Országos szinten is az ifjúságügy egyik meghatározó szereplője. Szakértőként, civil szervezet képviselőjeként a kétezres évek elejétől segíti a hazai ifjúságügy előrehaladását. Megalapításától tagja, majd 2011-től elnöke az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetségének (ISZOSZ). 2012-től felügyelő bizottsági tagja a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak.

Kósa András Csaba nagy utazó, szakmai kiküldetésben több mint 50 országban járt már, mind az 5 földrészen. Többnyire ifjúságpolitikai konferenciákon, államközi protokollokon, találkozókon, szemináriumokon szakértőként, előadóként, műhelyvezetőként képviselve a hazai ifjúsági munkát.

Kétgyermekes családapa, akinek megérdemelten sikeres szakmai útja példamutató lehet minden olyan felelősen gondolkodó felnőtt számára, aki a fiatalokban közös jövőnk erőforrásait látja.


Nyomtatóbarát verzió

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies