Ezt a címet viseli az a komplex közművelődési program, amelyet a kecskeméti HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT NONPROFIT KFT. a térség települései: JAKABSZÁLLÁS, KUNSZÁLLÁS, SZENTKIRÁLY, VÁROSFÖLD önkormányzatai és közművelődési intézményei együttműködésével valósít meg 2017. március – május hónapban.

A programban olyan óvodás, kisiskolás gyerekeknek szóló DRAMATIKUS ÉS BÁBOS játszóházi programok valósulnak meg, amelyek mesekincsünket alkotó, élményszerű, részvételre ösztönző (interaktív) formában közvetítik a gyerekek számára.

A játszóházi programokat sokéves tapasztalat nyomán alakították ki a Kecskeméti Drámapedagógiai - illetve a Báron Bábos Műhely szakemberei, a foglalkozások rendszeresen szerepelnek a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon programjában.
 
DRAMATIKUS JÁTSZÓHÁZ

Dramatikus eszközök alkalmazására épülő komplex mesefoglalkozás, melyben a résztvevő gyerekek és a játékvezető animátorok közös improvizációs játékában elevenedik meg a mesei történet. A gyerekek, mint a mesék szereplői vesznek részt a játékban.  A foglalkozásokat népi játék és közös ének foglalja keretbe.

A foglalkozást a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely drámapedagógus csoportja vezeti. Józsa Kata, Monzák Péter, Tolnai Ottó, Zum Erika
  
Dramatikus játszóház GALÉRIA

Dramatikus játszóházak meséje:

A kiskondás
Rózsika királykisasszony kezét csak az a legény nyerheti el, aki úgy elbújik a szeme elől, hogy a király lánya nem találja meg.
Már 99 kérő vallott kudarcot. Vajon Palkó, a falubeli disznópásztor legény sikerrel jár?
Milyen búvóhelyet talál a galambok, a róka és a halak segítségével?
 
BÁBOS JÁTSZÓHÁZ

A bábos játszóházi  program is többféle tevékenységet ötvöz. A bábelőadást ráhangoló mondókák, dalok, játékok előzik meg. Dramatikus eszközök segítik a gyerekek bevonását a bábjátékba.

A foglalkozásokat Szirtes Józsefné Mászáros Vincéné –díjas bábos játszóház vezető és Tóth Anita bábszínész vezeti.

Bábos játszóház GALÉRIA

A bábos játszóház meséje

Mese Vackorról
Hol volt, hol nem, messze, messze, volt egy boglyos, lompos, loncsos és bozontos Vackor nevű kicsi medve. Az az apró kölyökmackó, az volt ám csak nagy csavargó… A bábjáték során a gyerekek bevonásával világot látni indulunk Vackorral, a kíváncsi kicsi boccsal.
Kormos István verses meséjének zeneisége, ritmusa, a hangutánzó és hangulatfestő szavak játékossága, a történet mozgalmassága, élvezetessé teszik a történetet, inspirálják a közös játékot.

A gyermekfoglalkozásokat MÓDSZERTANI MŰHELY egészíti ki, amely a tapasztalatcsere lehetőségét biztosítja a helyi kulturális szakemberek, pedagógusok és a település közösségi, kulturális életében tevékenykedő civil önkéntesek számára. 

Programvezető: Józsa Kata
 
A rendezvényt fogadó intézményi partnereink:
A szervezésben együttműködő kollégáink: közművelődési szakemberek, pedagógusok.

Gergely Attiláné (Szentkirály)
Kovácsné Hullai Katalin (Kunszállás)
Ország Béláné (Jakabszállás)
Nagyné Balogh Erzsébet (Városföld)
Köszönjük a munkátokat!