Kocsis Zoltánra is emlékeznek


 
Liszt- és Fauré-művek a Filharmónia szerda esti koncertjén

November 6-án a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar romantikus estjével folytatódik a Filharmónia Magyarország hangversenysorozata. A Hírös Agóra színháztermében 19 órakor kezdődő koncerten Liszt Ferenc Haláltánc című versenyműve is felcsendül, melynek szólistája, Balog József zongoraművész az épp három évvel ezelőtt elhunyt Kocsis Zoltán emlékére játssza majd a darabot.

A Kodály-bérlet második hangversenyén romantikus zeneszerzők műveiben gyönyörködhetnek a kecskeméti zeneszeretők. Az est első részében a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar előadásában Liszt Ferenc kompozíciói csendülnek fel. Előbb az utolsó, tizenharmadik szimfonikus költeménye, A bölcsőtől a sírig, majd a Dies iræ (latinul a harag napja) gregorián dallamra épülő nagyszabású, zongorára és zenekarra írt versenyműve, a Haláltánc hangzik el. Ez utóbbi darab szólistája Balog József Liszt- és Lajtha-díjas zongoraművész lesz, aki Liszt Ferenchez fűződő kapcsolatát néhány évvel ezelőtt ekképpen határozta meg: „Nincs kedvenc zeneszerzőm, de ha mindenképp meg kellene neveznem egyet, ő lenne az.”

Annak idején nagyon sok művét tanultam meg, a kezdeti versenysikereimet ezek a darabok hozták. A Haláltánc pedig, maga a műfaj, ez a variációs forma, különösen közel áll hozzám – mondta a kecskeméti hangversenyre készülve Balog József. – Egyébként a koncertnek különös apropót ad, hogy épp aznap, november 6-án lesz három éve, hogy a kétszeres Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, Kocsis Zoltán elhunyt. Vele pont ezt a darabot játszottam először, amikor az általa dirigált MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyének szólistája lehettem. Ráadásul a mostani koncert karmestere, Antal Mátyás is szorosan kötődött hozzá, hiszen sok éven át kollégája volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkarnál. Ez a hármas találkozás úgy hiszem, nem véletlen, így egy kicsit Zoltán emlékére is játszom, játsszuk majd ezt a darabot.


Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész korábban így vélekedett Balog Józsefről: „Nemcsak mi gondoljuk úgy, hogy nemzedékének egyik legkiemelkedőbb zongoristája, hanem Kocsis Zoltán is ezen a véleményen volt. Fantasztikus élmény vele játszani, mert rendkívül igényes, elképesztő munka, kitartás és lélek van valamennyi leütött hangja mögött. Számára nincs hakni: lépjünk fel bár egy vidéki kisvárosban, vagy valamely nemzetközi hírű koncertteremben, ugyanazzal az elmélyültséggel készül, mindig mindennek a végére jár. A zenében valódi mindenevő. Ritkán játszott barokk darabokat éppúgy a repertoárján tart, mint világszinten alig néhány zongorista által játszott kortárs műveket, s együtt is jó pár ősbemutatóban vettünk részt. Hogy mindezen túl végtelenül kedves, családcentrikus ember, akivel kávézás vagy teázás közben jó dumálni, az csak a hab a tortán.”


Balog József nem szerda este lép majd fel először Kecskeméten, korábban már többször is koncertezett a hírös városban. – Nagyon szeretem Kecskemétet, csodaszép a belváros, meg egyébként is, mindig örömmel játszom ott – mondta a fiatal zongorista generáció egyik legtehetségesebb tagja. – A szimfonikusokkal azonban eddig még nem léptem színpadra – mindig szólistaként jártam ott –, úgyhogy elég nagy várakozással tekintek a koncertre, a zenekarral való találkozásra.

A hangverseny második részében – vélhetően az elhunyt szeretteinkre való emlékezés napjának közelsége miatt – Gabriel Fauré Requeimjét hallgathatják majd meg az érdeklődők. A gyászmisét a francia romantika egyik legszelídebb hangú mestere az 1880-as években komponálta; 1924-ben ezzel a művel kísérték utolsó útjára. A túlvilági élet nyugalmát sugárzó Requiemet a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a Kecskeméti Énekes Kör (karigazgató: Erdei Péter) és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenepedagógiai Intézetének Kórusa (karigazgató: Nemes László Norbert) szólaltatja meg, a szopránszólót Bódi Zsófia, a baritonszólót Blazsó Domonkos énekli majd. Az est dirigense Antal Mátyás Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas fuvolaművész, karmester lesz.

A Hírös Agóra látogatói, elsősorban a fiatalabbak, egy másik komolyzenei bérlet hangversenyeire is készülhetnek, a kulturális központ ugyanis ismét elindítja családi koncertsorozatát. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és Lukácsházi Győző gyermek-előadásai – melyeket a szervezők Zenét hallgat a család címmel hirdettek meg – kulturált szórakozást szeretnének kínálni a legkisebbeknek és szüleiknek, céljuk, hogy megkedveltessék velük a klasszikus zenét, a hangszerek világát, és elérjék azt, hogy hangverseny-látogató, kultúraszerető emberekké váljanak. A november 17-i első matiné résztvevői Ránki György Andersen ihlette művét, a Pomádé király új ruhája című gyermekoperáját tekinthetik meg.

Készítette: Varga Géza

 

AZ ELŐADÁSRA JEGYEK MÉG KAPHATÓK A HÍRÖS AGÓRA JEGYPÉNZTÁRAIBAN.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

 


Nyomtatóbarát verzió

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies